|
Zipernovszky Kornél beszédeZipernovszky Kornél beszéde a
Pécsi
Szakképzési Centrum
Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma
ünnepségén 2017. nov. 30-án
Tisztelt
Tanárok, kedves Diákok, kedves Vendégek!
Mindenki
tisztában van vele, hogy Zipernovszky Károly, az iskola névadója a magyar
technika és tudomány történetének egyik legnagyobb alakja. Pályájának több
olyan pontja is van, amelyet érdemes felidézni. Ha mai szemmel próbálunk
rápillantani elképesztően tartalmas életére, amely éppen 75 évvel ezelőtt ért
véget, sok olyan epizódra is felfigyelhetünk, amelyeket a régi
technikatörténeteket lapozgatva nem biztos, hogy észreveszünk.
Zipernovszky
Károly a kortársak és az utókor egybehangzó ítélete szerint zseniális volt, de talán
az sem túlzás, ha valaki egyenesen zseninek tartja. Zipernovszky élete, bár
egyes eldugott padlásokon, pincékben, levéltárak mélyén talán még fellelhetők
elveszett dokumentumok, elég jól ismert előttünk. Sok könyvben és albumban
olvashatók róla érdekes dolgok – nem sokan tudják, hogy a villanyvasaló is az ő
nevéhez fűződő szabadalom –, míg például a magyar designról szóló gyönyörű,
kétnyelvű könyvben (A Magyar Design 150 éve a Dualizmus korától napjainkig) pár évvel ezelőtt a gyorsvasúti
szabadalmát emelték ki. De most nem technikatörténet óra van, én meg ugyan
tanár még csak volnék, de nem a műszaki tudományok területén, úgyhogy inkább
megmaradok az életrajz személyes vonásainál.
Zipernovszky
Károly Bécsben született, apja, József ott volt kereskedő, de Károly, és mind a
három testvére, köztük öccse, az én dédapám, Zipernovszky Ferenc is, már
Budapesten jártak iskolába, és itt is érettségiztek. Középiskolás koromban úgy
éreztem, hogy rengeteg lehetőség áll nyitva előttem, csak rajtam és a
szerencsén múlik, hogy hova jutok a pályámon, mindenesetre nagyon szurkoltam
azért, hogy meg tudjam hozni azokat a döntéseket, amelyek ehhez majd
hozzásegítenek. Zipernovszky 18 évesen meg kellett hozzon egy fontos döntést,
és miután ezt megtette, gyógyszerésznek állt, Kecskeméten kezdett dolgozni.
Viszonylag hamar rájött, hogy nem döntött jól. Idézem egy későbbi interjújából:
„De
szegény voltam és három évi patikusság után tudatára jutottam annak,
hogy ezen a pályán aligha lehetek a magam ura. Beiratkoztam a
Műegyetemre. Négy nehéz és hosszadalmas esztendőt éltem végig.
Hogy tanulmányaimat folytathassam, lecke-órákat adtam és az akkor még
osztrák-magyar államvasutak irodájában dolgoztam. A szabad időmben, a
pihenésnek szánt órákban azután tanultam.” Idáig
az újságinterjú, amiből kiderült, hogy Zipernovszky hogyan korrigálta saját
döntését, egyszerűen otthagyta a pályát, amit választott és visszaült az
iskolapadba.
Ami őt igazán érdekelte, az elektrotechnika, még az
egész világon gyerekcipőben járt, ezért gépészkari tanulmányai közben bújta az
idegen nyelvű szaklapokat. A német a magyar mellett anyanyelve volt, de
megtanult franciául és angolul, hogy megfelelően tájékozódhasson. Már egyetemistaként előadásokat tartott a
Magyar Mérnök és Építész Egyletben, cikke jelent meg a bécsi Akadémia
közlönyében. Zipernovszky az 1870 es években járt a műegyetemre,
ahol már magyarul folyt az oktatás, ugyanis korábban az Osztrák-Magyar
Monarchia hivatalos nyelvén, azaz németül tanítottak. Viszont el kell mondjam,
nincs rajta mit szégyellni, hogy Zipernovszky egyetemi bizonyítványában, a
végig kézzel írt indexében, amit a Műegyetem levéltárában őriznek azóta is,
csak két ötös van. Ennek az az egyszerű oka, hogy a legjobb a hatos osztályzat
volt akkor, és a fiatal mérnökjelölt minden tárgyból hatost kapott, csak két
ötös csúszott be neki. Egyébként az egész gépészkaron összesen heten végeztek azon
az évfolyamon.
Végzősként már előadást tartott a mérnök egyletben
öccsével, Zipernovszky Ferenccel közösen a dinamó gépekről, egy egyenáramú
dinamót ott tökéletesítettek is, és egy világítási kísérletet mutatott ott be.
Ezen az előadáson jelen volt Mechwart András, a Ganz-gyár akkori
vezérigazgatója, aki az innovációra nagyon nyitott volt, és megkérdezte Zipernovszky
Károlyt, hogy tudna-e egy ilyen dinamót csinálni a gyárban. Zipernovszky vállalkozott
rá, képes volt megalkotni működőképes formában, és ekkor Mechwart megalapította
a Ganz gyár elektrotechnikai osztályát. Ez mindössze egy földszintes épület
volt, a Kacsa utcában, Buda belső, északi részén. Hat munkást alkalmaztak és ő
volt az osztály vezetője 25 évesen. Tehát ha a döntéseket nézzük, nagyjából hét
évvel az érettségi és 4 évvel a pályamódosítás után Mechwart Ferenctől Zipernovszky
lehetőséget kapott, hogy elindítsa a magyar elektrotechnikát a világszínvonal
elérésének útján.
Még egy epizódot szeretnék felidézni a műegyetemi
diákkorából. Diplomájának megszerzése előtt egy külföldi ösztöndíjról döntött
az egyetem vezetése, és bár Zipernovszkyt is javasolták tanárai, azt végül nem
ő kapta, hanem egy kevésbé ismert, az utókor emlékezetében már nem nagyon
megmaradt fiatal tanár, Maurer Mór, aki akkor még tanársegéd volt. Nagy vita
volt az ösztöndíj bizottságban, de azt mondták, hogy a tanárnak inkább szüksége
van rá, mint a hallgatónak, menjen ő. Ezt az epizódot csak azért idéztem fel,
mert a szerencse, és a mások segítsége, a mások jó döntései is kellenek ahhoz,
hogy az ember fiatalként előre léphessen a pályáján.
A Ganz-gyárba szerződve Zipernovszky és társai
hihetetlen karriert futottak be, világra szóló szabadalmakat alkottak meg, a
szabadalmaik listája egy egész könyvet kitesz. Visszatekintve nehéz elhinni
hogy bizony rossz döntések is születtek ebben a felemelkedő, óriási dolgokat
létrehozó korban. A Ganzban az első időkben dinamó gépeket gyártottak, amelyeknek
a mezőgazdaságban nagyon nagy haszna volt, a cséplőgép gőz meghajtású lokomotívja
hajtotta a dinamót, a dinamó adott energiát az ívlámpának és így éjszaka is
lehetett dolgozni. Zipernovszky az általa vezetett osztályra 1882-ben vette fel
Déri Miksát, Bláthy Ottót pedig egy évvel később. 83-ban, így létrejött az a
híres triász, amelyik rengeteg találmánnyal gyarapította az elektrotechnikát,
mind közül leginkább híres a transzformátor. A találmányaikban az igazán nagy
újítás, amire a ma divatos szóval azt lehet mondani egy divatos angol
mondással, hogy they were thinking out of the box, vagyis nem a
gondolkodás kitaposott ösvényén jártak az, hogy a három mérnök merészen a
váltóáram felé fordult. Abban az időben, amikor Edison és Siemens ismételten
kiálltak az egyenáram egyedül üdvözítő jellege mellett. Az egyenáramot elég
egyszerűen ki lehet számolni az Ohm-törvény alapján, osztással meg szorzással,
de a váltakozó áram egy komplikált matematikai apparátust igényel, integrálást,
differenciálást, a komplex számok alkalmazását, és ez bizony azoknak, akiknek
nem volt ilyen műveltsége, elég nagy nehézséget okozott, de nem
Zipernovszkyéknak.
A matematikusok is rengeteget köszönhetnek a
transzformátornak. Ugyanis a komplex számok világa, ami addig úgy tűnhetett,
hogy a matematikának az az ága, amelyet kizárólag önmagáért műveltek, műszaki
tudományos alkalmazást kapott. A transzformátor első szabadalma után
Zipernovszky az 1900 párizsi világkiállításra gyűjtötte össze közös és egyedüli
szabadalmait, ahogy mondtam, egy egész kis könyv állt össze belőle. A
legnagyobb szenzáció mai szemmel feltehetően az egyvágányú Bécs-Budapest
mágnesvasút terve amely egy óra alatt tette volna meg a Budapest Bécs
távolságot, tehát utazósebessége 250 kilométer per óra lett volna.
Ha a döntéseket és a szerencsét emlegettük
Zipernovszky eddigi pályáján, akkor az viszont a technikatörténészek, leginkább
Jeszenszky Sándor, az elektrotechnikai múzeum volt igazgatója szerint nem
vétetlen, hanem egyenesen szükségszerű volt, hogy a Műegyetem, ahol Zipernovszky
a gépészkaron végzett, megalapította az elektrotechnikai tanszéket, egyúttal
Zipernovszkyt meghívták úgynevezett nyilvános rendes tanárnak. Ugyan ez sem
ment olyan simán, vita nélkül az egyetemi vezető testületekben, de végül nagy
többséggel mégiscsak megszavazták. Ez egy olyan döntés volt, a mi feltehetően
már a levegőben volt.
Amikor Zipernovszky eljött a gyárból, az már több mint
ezer embert foglalkoztatott. Különleges ez a visszatérés az egyetemre
Zipernovszky életében azért is, mert ekkor olyan ember alapíthatott tanszéket,
aki a lehető legpontosabban tisztában volt az akkori ipar igényeivel, a piac
trendjeivel, amint erre Jeszenszky is felhívta a figyelmet. Lehet egyébként,
hogy az egyetemi professzorok is ezért ódzkodtak a kinevezésétől egy picit. A
Műegyetemen feltehetően a világ akkori legkorszerűbb tanító kísérletező
laboratóriumot szerelték fel az ő irányítása mellett – a tanteremben lehetett a
kapcsolótáblán változtatni a gépek áramellátást, amelyek a pincében működtek. Félméteresre
kinagyított műszereket szereltek a tábla mellé az előadóteremben, hogy az
utolsó sorból is jól lehessen látni, mi történik lent, a laborban.
Zipernovszky, akit a Magyar Tudományos Akadémia is
beválasztott 1892-ben tagjai sorába, a műegyetemi évei alatt kiteljesítette
életét – akkor úgy mondták – a közjó érdekében. Azt is mondhatnám, az előbbi
gondolatnál maradva, hogy nem közvetlenül magának hasznos, de jó döntéseket
hozott. Ugyanis az egyetemi tanárság mellett alapító tagja volt a Magyar Elektrotechnikai
Egyesületnek, 1905-től pedig 33 éven keresztül elnöke. Az egyesületen belül 1915-ben
megalapította a Zipernovszky-díjat, amellyel az év legjobbnak ítélt
elektrotechnikai publikációját jutalmazzák – ezt mind a mai napig kiosztja a ma
is működő egyesület. Aktív maradt a katedrától 1925-ben visszavonulva is. Vállalt
szakbizottsági tagságot a Fővárosi közgyűlésben, sokáig részt vett a főváros
tömegközlekedési stratégiájának kialakításában. A jótékonysági, ma úgy
mondanánk: civil szervezetek egész sorában vállalt aktív tagságot vagy
vezetőséget már fiatal korától kezdve. Ételosztást és ingyen kollégiumot
szervezett a szegény sorsú diákoknak már a Kacsa utcai műhelynél, és később az
egyik magyar vezetője volt a nemzetközi békeszervezetnek, a Háborúellenes Ligának.
Ebben a Ligában és más egyesületekben, például az árvagyerekek megsegítésére, felesége
Anna is részt vett, és ő már a századfordulótól kezdve a nők helyzetének
javításáért is vállalt társadalmi funkciókat.
Végül el kell oszlassak egy közkeletű félreértést a Zipernovszky családnévvel
kapcsolatban, amelyről tudható, hogy lengyel eredetű. Említettem, hogy
Zipernovszky Károly Bécsben született az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában,
ahol ezt a lengyel eredetű nevet biztosan inkább w-vel
és s-sel írták. Viszont a család az 1860-as években Budapestre
költözött, ahol a lengyelhez képest a magyarban az s
és az sz hangok jelölése az ábécében lényegében fordítva van. Ugyan
sokáig tartotta magát az a legenda, hogy Károly, két fivére és egy húga
egymástól való megkülönböztetésként a családnevüket is eltérő módon írták, ennek
nincs levéltárilag igazolható alapja. Most, az évfordulóra még egyszer
ellenőriztem, de közjegyzői iratokban és más helyeken, például a Műegyetemi
kinevezésről szóló hivatalos értesítőben sem mindig írták Károly nevét –
illetve ő maga a saját nevét – ezzel a kevert, németes-lengyeles
ortográfiával. De hát abban az időben a közjegyzői iratok is kézzel íródtak, a
helyesírás nem volt következetes, a századelőn az írógép még nem terjedt el. Német
és angol nyelvű szabadalmi leírásokban és szakkönyvekben pedig még a név végén i
betű is szerepel néha az ipszilon helyett. A
név helyesírásának megszilárdulását az sem segítette, hogy Károlynak csak női
ágon voltak közvetlen örökösei, tehát unokája Vikár Tamás néven látta meg a
napvilágot – egyébként elektromérnök lett. Egy biztos, hogy mivel Zipernowsky
a családnév régi helyesírásával adta be 1885-ben Dérivel és Bláthyval a
transzformátor első szabadalmát, ezért a Technikum nevében nincs tévedés –
ilyen írásmóddal lett világhírű. Ha pedig a későbbi családtagoknál gyakoribb helyesírás
szerint használják, akkor is több, Zipernovszky Károly saját kezű aláírását
tartalmazó dokumentumra hivatkozhatnak.
Kedves
ünneplő sereglet!
Őrizzék meg továbbra is hűen Zipernovszky Károly emlékét és nevét!
Köszönöm a figyelmet!
|
|