Zipernovszky Kornél beszéde

Zipernovszky Kornél beszéde a
Pécsi Szakképzési Centrum
 Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma
ünnepségén 2017. nov. 30-án

 

Tisztelt Tanárok, kedves Diákok, kedves Vendégek!

Mindenki tisztában van vele, hogy Zipernovszky Károly, az iskola névadója a magyar technika és tudomány történetének egyik legnagyobb alakja. Pályájának több olyan pontja is van, amelyet érdemes felidézni. Ha mai szemmel próbálunk rápillantani elképesztően tartalmas életére, amely éppen 75 évvel ezelőtt ért véget, sok olyan epizódra is felfigyelhetünk, amelyeket a régi technikatörténeteket lapozgatva nem biztos, hogy észreveszünk.

Zipernovszky Károly a kortársak és az utókor egybehangzó ítélete szerint zseniális volt, de talán az sem túlzás, ha valaki egyenesen zseninek tartja. Zipernovszky élete, bár egyes eldugott padlásokon, pincékben, levéltárak mélyén talán még fellelhetők elveszett dokumentumok, elég jól ismert előttünk. Sok könyvben és albumban olvashatók róla érdekes dolgok – nem sokan tudják, hogy a villanyvasaló is az ő nevéhez fűződő szabadalom –, míg például a magyar designról szóló gyönyörű, kétnyelvű könyvben (A Magyar Design 150 éve a  Dualizmus korától napjainkig) pár évvel ezelőtt a gyorsvasúti szabadalmát emelték ki. De most nem technikatörténet óra van, én meg ugyan tanár még csak volnék, de nem a műszaki tudományok területén, úgyhogy inkább megmaradok az életrajz személyes vonásainál.

Zipernovszky Károly Bécsben született, apja, József ott volt kereskedő, de Károly, és mind a három testvére, köztük öccse, az én dédapám, Zipernovszky Ferenc is, már Budapesten jártak iskolába, és itt is érettségiztek. Középiskolás koromban úgy éreztem, hogy rengeteg lehetőség áll nyitva előttem, csak rajtam és a szerencsén múlik, hogy hova jutok a pályámon, mindenesetre nagyon szurkoltam azért, hogy meg tudjam hozni azokat a döntéseket, amelyek ehhez majd hozzásegítenek. Zipernovszky 18 évesen meg kellett hozzon egy fontos döntést, és miután ezt megtette, gyógyszerésznek állt, Kecskeméten kezdett dolgozni. Viszonylag hamar rájött, hogy nem döntött jól. Idézem egy későbbi interjújából:
„De  szegény  voltam   és három  évi  patikusság  után tudatára  jutottam  annak,  hogy  ezen  a  pályán  aligha  lehetek  a  magam  ura.  Beiratkoztam   a   Műegyetemre.    Négy   nehéz   és hosszadalmas  esztendőt  éltem    végig.   Hogy tanulmányaimat  folytathassam,  lecke-órákat adtam  és  az  akkor  még osztrák-magyar  államvasutak  irodájában  dolgoztam.  A  szabad időmben,  a pihenésnek  szánt  órákban  azután   tanultam.” Idáig az újságinterjú, amiből kiderült, hogy Zipernovszky hogyan korrigálta saját döntését, egyszerűen otthagyta a pályát, amit választott és visszaült az iskolapadba.

Ami őt igazán érdekelte, az elektrotechnika, még az egész világon gyerekcipőben járt, ezért gépészkari tanulmányai közben bújta az idegen nyelvű szaklapokat. A német a magyar mellett anyanyelve volt, de megtanult franciául és angolul, hogy megfelelően tájékozódhasson. Már egyetemistaként előadásokat tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, cikke jelent meg a bécsi Akadémia közlönyében. Zipernovszky az 1870 es években járt a műegyetemre, ahol már magyarul folyt az oktatás, ugyanis korábban az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos nyelvén, azaz németül tanítottak. Viszont el kell mondjam, nincs rajta mit szégyellni, hogy Zipernovszky egyetemi bizonyítványában, a végig kézzel írt indexében, amit a Műegyetem levéltárában őriznek azóta is, csak két ötös van. Ennek az az egyszerű oka, hogy a legjobb a hatos osztályzat volt akkor, és a fiatal mérnökjelölt minden tárgyból hatost kapott, csak két ötös csúszott be neki. Egyébként az egész gépészkaron összesen heten végeztek azon az évfolyamon.

Végzősként már előadást tartott a mérnök egyletben öccsével, Zipernovszky Ferenccel közösen a dinamó gépekről, egy egyenáramú dinamót ott tökéletesítettek is, és egy világítási kísérletet mutatott ott be. Ezen az előadáson jelen volt Mechwart András, a Ganz-gyár akkori vezérigazgatója, aki az innovációra nagyon nyitott volt, és megkérdezte Zipernovszky Károlyt, hogy tudna-e egy ilyen dinamót csinálni a gyárban. Zipernovszky vállalkozott rá, képes volt megalkotni működőképes formában, és ekkor Mechwart megalapította a Ganz gyár elektrotechnikai osztályát. Ez mindössze egy földszintes épület volt, a Kacsa utcában, Buda belső, északi részén. Hat munkást alkalmaztak és ő volt az osztály vezetője 25 évesen. Tehát ha a döntéseket nézzük, nagyjából hét évvel az érettségi és 4 évvel a pályamódosítás után Mechwart Ferenctől Zipernovszky lehetőséget kapott, hogy elindítsa a magyar elektrotechnikát a világszínvonal elérésének útján.

Még egy epizódot szeretnék felidézni a műegyetemi diákkorából. Diplomájának megszerzése előtt egy külföldi ösztöndíjról döntött az egyetem vezetése, és bár Zipernovszkyt is javasolták tanárai, azt végül nem ő kapta, hanem egy kevésbé ismert, az utókor emlékezetében már nem nagyon megmaradt fiatal tanár, Maurer Mór, aki akkor még tanársegéd volt. Nagy vita volt az ösztöndíj bizottságban, de azt mondták, hogy a tanárnak inkább szüksége van rá, mint a hallgatónak, menjen ő. Ezt az epizódot csak azért idéztem fel, mert a szerencse, és a mások segítsége, a mások jó döntései is kellenek ahhoz, hogy az ember fiatalként előre léphessen a pályáján. 

A Ganz-gyárba szerződve Zipernovszky és társai hihetetlen karriert futottak be, világra szóló szabadalmakat alkottak meg, a szabadalmaik listája egy egész könyvet kitesz. Visszatekintve nehéz elhinni hogy bizony rossz döntések is születtek ebben a felemelkedő, óriási dolgokat létrehozó korban. A Ganzban az első időkben dinamó gépeket gyártottak, amelyeknek a mezőgazdaságban nagyon nagy haszna volt, a cséplőgép gőz meghajtású lokomotívja hajtotta a dinamót, a dinamó adott energiát az ívlámpának és így éjszaka is lehetett dolgozni. Zipernovszky az általa vezetett osztályra 1882-ben vette fel Déri Miksát, Bláthy Ottót pedig egy évvel később. 83-ban, így létrejött az a híres triász, amelyik rengeteg találmánnyal gyarapította az elektrotechnikát, mind közül leginkább híres a transzformátor. A találmányaikban az igazán nagy újítás, amire a ma divatos szóval azt lehet mondani egy divatos angol mondással, hogy they were thinking out of the box, vagyis nem a gondolkodás kitaposott ösvényén jártak az, hogy a három mérnök merészen a váltóáram felé fordult. Abban az időben, amikor Edison és Siemens ismételten kiálltak az egyenáram egyedül üdvözítő jellege mellett. Az egyenáramot elég egyszerűen ki lehet számolni az Ohm-törvény alapján, osztással meg szorzással, de a váltakozó áram egy komplikált matematikai apparátust igényel, integrálást, differenciálást, a komplex számok alkalmazását, és ez bizony azoknak, akiknek nem volt ilyen műveltsége, elég nagy nehézséget okozott, de nem Zipernovszkyéknak.

A matematikusok is rengeteget köszönhetnek a transzformátornak. Ugyanis a komplex számok világa, ami addig úgy tűnhetett, hogy a matematikának az az ága, amelyet kizárólag önmagáért műveltek, műszaki tudományos alkalmazást kapott. A transzformátor első szabadalma után Zipernovszky az 1900 párizsi világkiállításra gyűjtötte össze közös és egyedüli szabadalmait, ahogy mondtam, egy egész kis könyv állt össze belőle. A legnagyobb szenzáció mai szemmel feltehetően az egyvágányú Bécs-Budapest mágnesvasút terve amely egy óra alatt tette volna meg a Budapest Bécs távolságot, tehát utazósebessége 250 kilométer per óra lett volna.  

Ha a döntéseket és a szerencsét emlegettük Zipernovszky eddigi pályáján, akkor az viszont a technikatörténészek, leginkább Jeszenszky Sándor, az elektrotechnikai múzeum volt igazgatója szerint nem vétetlen, hanem egyenesen szükségszerű volt, hogy a Műegyetem, ahol Zipernovszky a gépészkaron végzett, megalapította az elektrotechnikai tanszéket, egyúttal Zipernovszkyt meghívták úgynevezett nyilvános rendes tanárnak. Ugyan ez sem ment olyan simán, vita nélkül az egyetemi vezető testületekben, de végül nagy többséggel mégiscsak megszavazták. Ez egy olyan döntés volt, a mi feltehetően már a levegőben volt. 

Amikor Zipernovszky eljött a gyárból, az már több mint ezer embert foglalkoztatott. Különleges ez a visszatérés az egyetemre Zipernovszky életében azért is, mert ekkor olyan ember alapíthatott tanszéket, aki a lehető legpontosabban tisztában volt az akkori ipar igényeivel, a piac trendjeivel, amint erre Jeszenszky is felhívta a figyelmet. Lehet egyébként, hogy az egyetemi professzorok is ezért ódzkodtak a kinevezésétől egy picit. A Műegyetemen feltehetően a világ akkori legkorszerűbb tanító kísérletező laboratóriumot szerelték fel az ő irányítása mellett – a tanteremben lehetett a kapcsolótáblán változtatni a gépek áramellátást, amelyek a pincében működtek. Félméteresre kinagyított műszereket szereltek a tábla mellé az előadóteremben, hogy az utolsó sorból is jól lehessen látni, mi történik lent, a laborban. 

Zipernovszky, akit a Magyar Tudományos Akadémia is beválasztott 1892-ben tagjai sorába, a műegyetemi évei alatt kiteljesítette életét – akkor úgy mondták – a közjó érdekében. Azt is mondhatnám, az előbbi gondolatnál maradva, hogy nem közvetlenül magának hasznos, de jó döntéseket hozott. Ugyanis az egyetemi tanárság mellett alapító tagja volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, 1905-től pedig 33 éven keresztül elnöke. Az egyesületen belül 1915-ben megalapította a Zipernovszky-díjat, amellyel az év legjobbnak ítélt elektrotechnikai publikációját jutalmazzák – ezt mind a mai napig kiosztja a ma is működő egyesület. Aktív maradt a katedrától 1925-ben visszavonulva is. Vállalt szakbizottsági tagságot a Fővárosi közgyűlésben, sokáig részt vett a főváros tömegközlekedési stratégiájának kialakításában. A jótékonysági, ma úgy mondanánk: civil szervezetek egész sorában vállalt aktív tagságot vagy vezetőséget már fiatal korától kezdve. Ételosztást és ingyen kollégiumot szervezett a szegény sorsú diákoknak már a Kacsa utcai műhelynél, és később az egyik magyar vezetője volt a nemzetközi békeszervezetnek, a Háborúellenes Ligának. Ebben a Ligában és más egyesületekben, például az árvagyerekek megsegítésére, felesége Anna is részt vett, és ő már  a századfordulótól kezdve a nők helyzetének javításáért is vállalt társadalmi funkciókat.

Végül el kell oszlassak egy közkeletű félreértést a Zipernovszky családnévvel kapcsolatban, amelyről tudható, hogy lengyel eredetű. Említettem, hogy Zipernovszky Károly Bécsben született az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában, ahol ezt a lengyel eredetű nevet biztosan inkább
w-vel és s-sel írták. Viszont a család az 1860-as években Budapestre költözött, ahol a lengyelhez képest a magyarban az s és az sz hangok jelölése az ábécében lényegében fordítva van. Ugyan sokáig tartotta magát az a legenda, hogy Károly, két fivére és egy húga egymástól való megkülönböztetésként a családnevüket is eltérő módon írták, ennek nincs levéltárilag igazolható alapja. Most, az évfordulóra még egyszer ellenőriztem, de közjegyzői iratokban és más helyeken, például a Műegyetemi kinevezésről szóló hivatalos értesítőben sem mindig írták Károly nevét – illetve ő maga a saját nevét ­– ezzel a kevert, németes-lengyeles ortográfiával. De hát abban az időben a közjegyzői iratok is kézzel íródtak, a helyesírás nem volt következetes, a századelőn az írógép még nem terjedt el. Német és angol nyelvű szabadalmi leírásokban és szakkönyvekben pedig még a név végén i betű is szerepel néha az ipszilon helyett. A név helyesírásának megszilárdulását az sem segítette, hogy Károlynak csak női ágon voltak közvetlen örökösei, tehát unokája Vikár Tamás néven látta meg a napvilágot – egyébként elektromérnök lett. Egy biztos, hogy mivel Zipernowsky a családnév régi helyesírásával adta be 1885-ben Dérivel és Bláthyval a transzformátor első szabadalmát, ezért a Technikum nevében nincs tévedés – ilyen írásmóddal lett világhírű. Ha pedig a későbbi családtagoknál gyakoribb helyesírás szerint használják, akkor is több, Zipernovszky Károly saját kezű aláírását tartalmazó dokumentumra hivatkozhatnak.  

Kedves ünneplő sereglet!
Őrizzék meg továbbra is hűen Zipernovszky Károly emlékét és nevét!
Köszönöm a figyelmet!

 

Zipernowsky.hu ©2003-16 - [contact: zkmsz@zipernowsky.hu]